Orbán Viktor: Beszéltem ma Putyinnal és tűzszünetet javasoltam
Orbán azt ajánlotta az orosz elnöknek, hogy Budapesten tartsanak béketárgyalásokat.
Orbán azt ajánlotta az orosz elnöknek, hogy Budapesten tartsanak béketárgyalásokat.
Donlad Trump lányát arról kérdezték, hogy apja pontosan mit csinált az amerikai törvényhozás ostroma idején.
Kedden befutottak a jókívánságok Egyiptomból, Törökországból és Kirgizisztánból is.
A volt amerikai elnök felelősségét vizsgáló bizottsághoz eljutott dokumentumok szerint több mint hét órán át maradt néma a telefon, miközben Trump valójában rengeteget telefonált a zavargások közepette.
Összeesküvést szőttek ellene – vélekedett a volt amerikai elnök.
Világszerte háborús bűnösnek nevezik az ukrajnai agresszió miatt Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akit a legszívesebben nemzetközi bíróság elé állítanának. Ez azonban még akkor sem lenne egyszerű, ha a Kreml ura elvesztené a hatalmát.
A friss brit–amerikai megállapodás mentesíti az acél- és alumíniumimportot a sarc alól.
A volt elnök szerint a magyar kormányfő kemény, okos és szereti az országát.
Van, aki nemrég még Putyin-pólóban feszített a Vörös téren, más a háború előtt ment hozzá békemisszióra, és nem Orbán Viktornak hívják. A jobboldali populista politikusok hirtelen Putyin-ellenesekké váltak, vagy egyszerűen a békepártiságot hangsúlyozzák, szerte a világban.
Tusk szerint a Nyugatnak "deputyinizációra" van szüksége.
A volt amerikai elnök, Donald Trump többször is azzal támadta a nagy technológiai cégeket, hogy azok szerinte cenzúrát alkalmaznak. Úgy tűnik, a megoldással az általa gründolt közösségi oldalon is előszeretettel élnek, ráadásul igencsak érzékenyek.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök lépéseit korábban „zseniálisnak” nevező Donald Trump volt amerikai elnök elítélte Ukrajna orosz lerohanását, és közölte, imádkozik az ukránokért.
Milyen kommunikációs stratégiával lehetett meggyőzni a briteket, hogy jobb lenne nekik az Európai Unión kívül? És az amerikaiakat, hogy Donald Trumpra szavazzanak? Cikkünkben egy e kérdéssel foglalkozó esettanulmányt olvashatnak Jonah Berger marketingprofesszor Katalizátor című könyvéből.
Zseniális, ahogyan az orosz elnök függetlennek ismer el helyeket, majd békefenntartókat küld oda, ezt kellene csinálnia az USA-nak is a déli határánál, de persze ha még mindig ő volna az amerikai elnök, az oroszok nem támadnák meg Ukrajnát – közölte Donald Trump.
Az amerikai jobboldal vezetőket és új modelleket keres, ebbe a képbe illik a magyar miniszterelnök, aki csupa olyan dolgot tett Magyarországon, amit a republikánusok szeretnének az USA-ban.
A közösségi platformokról tavaly kitiltott Donald Trump az iOS-en tért vissza az internetes világba. Alternatívát akar nyújtani, de a regisztráció nem úgy működik, ahogy kellene.
Egy ideje már teszteli egy szűk csoport Donald Trump új közösségi oldalát, az egyikük pedig nemrég azt a választ kapta a kérdésére, hogy az alkalmazása február 21-én válik élessé az App Store-ban.
40 percen át magyarázta telefonon az USA exelnöke Eric Zemmournak, miképp lehet sikeres a választáson? Maga Donald Trump elveszítette a legutóbbi amerikai elnökválasztást, és a szélsőjobboldali Zemmournak sincs sok esélye Franciaországban, ahol áprilisban rendezik meg a kétfordulós elnökválasztást.
A kormányközeli szervezet márciusi konferenciáján lehetne fő szónok Orbán Viktor mellett a volt amerikai elnök.